Hát helló mindenki! Na most kivételesen nem azzal kezdem az új bejegyzést, hogy "Restelem..." meg "Sajnálom, hogy nem írtam...", mert igazán mozgalmas hetem volt, mind érzelmekben mind feladatokban(sajnos elkezdődik lassan a tanulós időszak). Szóval most van kifogásom, hogy miért nem írtam, és ezért nem is kérek bocsánatot. Hiába én már csak ilyen, idézem: "Bunkó..." vagyok.
Nos, a címben utaltam a tisztába rakásra, nem kell megijedni nem született gyerekem, vagy legalább is én nem tudok róla... Mondjuk nem mintha esély lenne rá visszagondolva az elmúlt 9 hónapra, hogy vajmi kis esélye is lenne. De hadjuk ezt, van pár kellemetlen élményem e témában amit nem részleteznék.
Na ezután a sok rizsa után, remélem sikerült felkelteni az érdeklődést, visszatérek az eredeti szándékomhoz, hogy mégis mire gondoltam ama pillanatban, mikor kiötlöttem ezt a figyelem felkeltőnek is nevezhető címet. A dolog egyébként összefüggésbe van azzal, hogy miért is szánom rá az időt arra, hogy neki kezdjek ma este az írásnak. Szóval az úgy volt, hogy leültünk 6 szemközt beszélgetni két ismerősömmel és rákérdeztek egy bizonyos dologra, kilehet találni mire...
Segítek: "Te tényleg olyan szerelmes vagy mit amennyire azt állítod a blogodban?" (elnézést, ha pontatlan volt az idézet! :ß). Hát kicsit meglepődtem, mert egy az, hogy olvassák a blogom, hát HURRÁ!!!, önmagában már ez is meglepő volt, főleg, hogy ők vagy ő ki tudja lehet csak az egyikük. A másik viszont az, hogy kicsit meglepő, hogy csak így megkérdezik ilyen dologról az embert. És most gondolkozok el rajta ahogy írok, hogy én ezt még nem is kérdeztem meg magamtól, jó tudom hülyén hangzik, hogy nem kérdezem meg magamtól, és itt éppen arra utalok, hogy megkérdezek magamtól dolgokat, szóval ez nem azt jelenti, hogy beszélek magamban, hanem hogy még azon nem gondolkodtam el mennyire is vagyok szerelmes mert mindig gondolkodás nélkül mondtam, írtam, hogy "nagyon". Szerintem, pontosabban remélem mással is van ilyen, hogy kicsit összegezni kell a dolgokat magában, és hát én ezt úgy szoktam, hogy megkérdezek dolgokat magamtól, na persze nem a szó szoros értelmében, hanem csak elgondolkodom rajta. Na mindegy, most legalább tudjátok, hogy én is hülye vagyok nem pedig helikopter. Amúgy a kérdésre azt válaszoltam, hogy igen, és most hogy kicsit eltöprengtem rajta most is azt mondanám, hogy igen.
Erre a válaszra válaszul, le lettem cseszve, és valljuk be teljesen jogosan... "Hogy akkor meg miért nem teszek valamit is az ügy érdekében...", és hát miért, mert késő...
Ez a francos nagy igazság... Hogy nem kicsit, hanem nagyon elcsesztem. Mert 2 hétig azon gondolkodtam, beszéljek Andival vagy ne, ahelyett, hogy inkább meghódítsam Ody-t. Aki nem ismeri Andit az rögtön rávágta/ná, hogy miért nem beszéltem vele, de aki ismeri...
Szóval elcsesztem, Ody döntött, és én tiszteletben tartom a döntését, bár szeretném, ha meggondolná magát, persze bízom benne hogy ő is szeretné, de ez van, ez amúgy a legésszerűbb döntés bár mennyire is nem látszik annak. Hiszen mi értelme van egy olyan kapcsolatnak amelyikben az egyik fél mindig azon idegeskedne, mikor kapja a megjegyzéseket, mikor sértegetik a kapcsolata miatt...
Hiszen egy levélből idézve amit Andi küldött:
"De azt ne felejtsd el, hogy én mindig elérem azt amit akarok!"
Mellesleg ez volt a levél utolsó mondata. :S Lehet csak én gondolom ezt de ebből arra következtettek, hogy ő mindenre képes, na nem mintha ezzel elrettentett volna, de inkább nem kívánom senkinek sem, hogy csak azért kapjon hideget, meleget mert engem ismer, mellesleg ez már sok ismerősömmel megesett, nem kell mondanom ki állttal, utólag is elnézést mindenkitől!!!
Szóval ez volt a legjobb döntés Ody részéről, szerintem én is így tettem volna a helyében, és ezért tiszteletben is tartom!
Vicces most, hogy megint előkerestem ezt a szép emailt amit Andi küldött, jött a gondolat, hogy bemásolom ide a teljes szövegét, de nem teszem, mert, hát na az mégis csak nekem szól! :P
És bunkóság lenne mindenki számára olvashatóvá tenni, más részt válaszolnék egy dologra, mert akkor nem és azóta sem tettem meg azt, hogy válaszoljak a levélre, vagy pontosabban erre a részére ami így hangzik:
"Megtörtént az amitől anno nagyon féltünk mindketten. Örökre elveszítettük egymást, de szerintem nem én vagyok a hibás."
Andi, csak, hogy ne idegeskedj ezen, én már az elmúlt bő egy évben rég nem féltem attól, hogy valaki közénk áll, tudom ez most elégé bunkón hangzik, de te már egy párszor úgyis le bunkóztál, és ennek köszönhetően elég sokan így is gondolják, hogy ilyen vagyok, hát szívük joga. De abban is nagyon tévedsz, hogy nem te lennél a hibás. Ennél jóval kisebb dolog is elég lett volna ahhoz, hogy úgy mint ahogyan most, ne is szóljak hozzád, hát sajnálom. Én anno mikor szakítottam, úgy gondoltam és éreztem az volta helyes és becsületes dolog, hogy megmondom, hogy én nem azt érzem amit kellene, és gondolkodnom kell. Ha éppen nem akkor állsz elém amikor jöttél, hogy döntöttem-e, hanem megvárod, hogy végig gondoljam egyedül a dolgokat, akkor (lehet már nem) de nagy eséllyel mondtam volna, hogy folytatni szeretném a kapcsolatot, de akkor, abban a pillanatban, mikor elém álltál (pontosabban ültél) épp arra az oldalra dőlt a mérleg nyelve, hogy nem. És ha ezt akkor nem mondom meg na szerintem akkor lettem volna csak igazán a "Bunkó, köcsög". De ez az én véleményem.
Sajnálom, hogy így alakult, hiszen szerintem mindkettőnk fő sulis éveit sikerült megkeserítenünk, és remélem, hogy CSAK kettőnkét ha már így alakult. A továbbiakban maradjunk ennyiben, nem akarok konfliktust, ezt legjobban szerintem úgy tudjuk megoldani, hogy szépen, mint két vad idegen elmegyünk egymás mellett és kész. Nem kell olyan estéket átélnünk, melyeket a "Produkció!" tökéletesen jellemez, engem nem érdekel, az, hogy kinek a nyakába ugrálsz éppen, mert nem, ez engem nem idegesít, legfeljebb mást, de engem nem... cserébe én sem ugrálok mások nyakába... :)
És még egy dolgot kérnék, hogy had az döntsön, hogy milyen is vagyok és had én döntsem el, hogy milyen is az akivel éppen megismerkedem. Köszönöm!
Nos, remélem sikerült tisztázni néhány dolgot. Kicsit, lehet lejáratósra sikerült ez a bejegyzés pedig nem annak szántam, komolyan! Én nem akarok senkivel sem rosszba lenni, egyszerűen csak így érzek mint ahogyan azt valamelyik bejegyzésemben is leírtam, azt írom és úgy amit és ahogyan azt érzem.
Ody neked csak annyit, hogy remélem nem gondolod azt, hogy haragszom Csak kicsit összejöttek a dolgok a héten és ezért nem kerestelek. Ez az egyik fele, a másik meg csak az, hogy makacs vagyok mint ahogyan szerintem te is (:)) és azért nem kerestelek mert te sem kerestél engem. Tudom kicsit egoistának tűnök emiatt, de ez tényleg így van, és szerintem mindenki volt már így, hogy csak azért nem beszélt valakivel, mert azt várta, hogy majd a másik keresi őt először.
Hát érdekes annyi mindent szerettem volna még írni és szeretnék még írni. És tudom azt, hogy, ha holnap vissza olvasom ezt az egész szöveget akkor rájövök, hogy ezt nem így akartam, ezt nem kellett volna, azt meg kihagytam, szóval tipikus azok a dolgok amiket az ember egy-egy beszélgetés után gondol mikor olyanról beszélgetett amik igazán közel állnak a szívéhez. De nagyon elfáradtam, és tényleg vicces, hogy még sohasem volt ez hogy csak pusztán attól lettem volna fáradt, hogy leírtam/elmondtam miket érzek. Amúgy kíváncsi vagyok, milyen hosszúnak tűnik amit most írtam, mert a múltkor a "Restelem és most bele húzok..." bejegyzésnél azt gondoltam milyen sokat írtam aztán még sem lett olyan sok mint amire számítottam.
Na, szóval a lényeg lényegében lényegtelen, így most én is befejezem. Majd holnap re. Holnap megyek haza és a vonaton majd írok aztán feltöltöm. Előre láthatólag arról lesz szó, hogy mi volt a héten, és hogy hogyan sikerült a Gólyabál. Minden jót, jó éjszakát! Pápá.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése